Tóber László

Népszerű slágerek a '60-as évektől napjainkig.

Zalakomár, Szentháromság római katolikus templom.

    A római katolikus egyház helyi képviselője Dr. Háda László plébános. 8749 Zalakaros, Fő út. 54. (8751. Zalakomár, Kossuth utca 15.) Tel.:06-93/340-157.
   Az 1744-72-ben épült, gazdagon díszített, műemlék jellegű barokk templomot a Szentháromság tiszteletére szentelték fel, mely az idelátogatók számára is remek látnivalót kínál.
    A templom - leszámítva a sekrestyét - teljesen szimmetrikus. Szabadon álló, keletelt, egyhajós, kosáríves szentélyzáródású templom, Ny-i homlokzata előtt toronnyal, a szentély felől kontyolt nyeregtetővel, a szentély É-i oldalához csatlakozó sekrestyével. A Ny-i homlokzat szélső tengelyeiben két üres szoborfülke. Csehsüveg boltozatos hajó, a hajó bejárati oldalán falazott. A boltívek tengelyében az ablakok úgy vannak elhelyezve, hogy ezáltal a freskók megvilágítása a legcélszerűbb fényhatást biztosítja.
   Dorffmaister István* 1781-ben a templom Szentháromság-főoltárát festette. A főoltár mögött festett architektúra, kétoldalt magyar királyok, a sekrestye bejárata felett Szűz Mária grisaille képével. A szentélyben Péter apostol és Pál apostol búcsúja látható. 1793-ban a kiskomáromi plébániatemplom mennyezetére Szent István felajánlja a koronát, I. András visszaállítja a kereszténységet és III. Ferdinánd adománylevelet ad a nagyszombati papi szemináriumnak témájú jeleneteket festett Dorffmaister István, restaurálva 1941. Korábban ugyancsak festett oldalfalainak freskóit lemeszelték, a festéknyomok helyenként még előtűnnek.
    Keresztelő medencéje márványból, címerrel, 1698-ból. Tetején copf fedél és szobor. Berendezés jellemzően 18. század második fele, mellékoltárképek, padok, nyílászárók, szószék, 18. század második fele. Hajójában kétoldalt öntöttvas szerkezetű karzatok feljárókkal, későbbi munka 1890 körüli. Térmezőit művészi munkára valló, kovácsolt díszítéssel készítették el. Orgonáját Moozer Lajos építette 1866-ban. Főkapuja faragott, gazdagon vasalással díszítve.
     A torony magassága 35 méter. Kupolájának tartására egy 18 m magas fenyőrönk van elhelyezve, ehhez hozzásimulva képezték ki a torony kupolájának szerkesztését. Eredetileg 3 harangja volt, most 2. A tető bádogozással készült, az eredeti zsindelyezés helyett, melyet 1940-44. közötti időben korszerűsítettek a tatarozás alkalmával.
    A templom Ny-i homlokzata előtt korábbinak tűnő oszlopon későbbi Mária szobor, a múlt század második feléből Szent Sebestyén és Szent Flórián szobra, közöttük magas, nyolcszögű pillértalapzaton Immaculata, 1856.
A plébánia területén van két kápolna:
a) Szent József (temető kápolna)
b) Nepomuki Szent János (Zalakaros felé)

*Dorffmaister István
    1729-ben született Bécsben. Magyarországi munkássága 1760-ban kezdődött. Sopronban telepedett le és ott is halt meg 1797-ben.
    Hihetetlen szorgalmával szinte valósággal ontotta megrendelői számára a festményeket. Munkái közé tartozik többek között a türjei templom szentélye, a sárvári kastély falképei. Mesztegnyő, Nova, Tarany, Császár plébánia templomának freskói, soproni ferencestemplom, Szombathely, Szentgotthárd.
    Mindezek mellett világi megbízásai is voltak. Számos képe van a soproni, illetve a Szépművészeti Múzeum tulajdonában.
    Kiskomáromban 2 alkalommal is dolgozott. Először 1781-ben a szentély festésére vállalkozott, majd 1793-ban befejezte elkezdett munkáját.
                                         (forrás internet-2010 november)

Zalakomár egyháztörténetéről:

-1252-ben a zalavári apátság dézsmaközségei közé sorolták.
-1356-ban a budai káptalan Ágoston rendi kolostort építtetett Szent Erzsébet tiszteletére.
-1412-ben Nagykomár néven szerepel.
-1446-ban először említett és szomszédos Kiskomárral szemben, Kiskomár kiszakadása Komárvárosból 1444 körül történt.
-1449-ben mezővárosként említik Komárt, ez is igazolja jelentőségét.
-1512-ben esik szó arról, hogy Komárom plébánia is. Kolostora Árpád házi Szent Erzsébet nevét viseli.
-1524-ben már Körösszeghy Benedek volt az itteni domonkosok perjele. A domonkos rendiek itteni kolostoráról 1356-ban és 1524-ben van feljegyzés. E kolostor a török hódoltság alatt pusztult el, de lakott hely maradt. Földesura a pozsonyi, majd a pesti papnevelde volt.
-1542-ben a barátoknak, 1544-ben a plébánosnak van itt egyházi birtoka.
-1568. Komár a zalavári apátságnak dézsmát szolgáltató községe, de ebben az évben a töröknek is fizetnek.
-1595-ben bor és gabonadézsmát szolgáltatott.
-XVII. sz. elején alig volt a megyében katolikus lelkész.
-1618-ban megtartott szentlőrinci zsinat beosztása szerint a 2. dunántúli egyházmegye székhelye Komár volt.
-1629. után lelkésze és püspöke Kanizsai Pálfi János. Kiskomárom református püspöki székhely lett.
-1634-ben még Karos is szerepel református lelkészséggel, de 1657-ben már nem.
-1639, 1746 és 1778. tizedfizető helye a zalavári apátságnak.
-1657-ben az egyházmegyének 31 anyaszentegyháza volt.
-1687-ben a szerzetesek is vissza akartak térni, de kevés sikerrel.
-1702-től már volt plébániája.
-1715-ben telepítettek lakosokat a nagyszombati jezsuiták, akik a terület földesurai lettek.
-1724-ben épült újjá a templom tornya fából.
-1735-ben mezőváros. Elég tágas temploma és plébániája van
-1744-ben fatemplom létesítését kezdték.
-1744-1770 között épült, a Szentháromság tiszteletére felszentelt római katolikus templom, amely műemlék jellegű, gazdagon díszített barokk építmény. Értékét külön növeli, hogy freskói egy részét Dorffmaister készítette, aki 1781-ben és 1793-ban festett itt.
-1754-ben az óbudai prépostság tulajdona Komár és környéke, majd a pesti papnevelde rendelkezett a birtok egy részével. Kiskomárom máter filiák: Magyaród, Karos, Komárváros. Oppidium: Galambok, Szentjakab.
-1771-ben Kiskomárom nemcsak mezőváros, hanem anyaegyház, mater is. Tanítója Horváth József volt, aki rokkant obsitos katona volt. 1770-ben 23 gyermeket oktatott. Olvasást, írást, hittant tanított az iskolateremben.
-1790. Kiskomárom, a Szent Péter és Pál prépostság birtokai a magyar katolikus klérus Központi Papneveldéjének birtokában voltak (Cool. Gen Cleri Reg. Hung. Rubromin Tyrnaviens. pater reglense igazgatja)
-1782-1801. Komárváros, Kiskomárom filiája, se temploma, se papja, negyed órányira a mátertől, 774 lélek.
-1782-1801. Kiskomárom, Plébániatemploma a Szentháromság tiszteletére szentelt, van egy plébánosa és egy káplánja, 875 lélek.
-1828-ban 238-an laktak a faluban, a templomnak 3 filiája volt. A vörösbarátok is kaptak Kiskomáromban birtokot.
-1848. Kiskomárom mater, temetőben kis fa kápolna van. A plébánosa ferences. Összlakossága ekkor 1429 lélek.
-1871-től hívják a települést hivatalosan Komárvárosnak.
-1873-ban Kiskomáromban Római katolikus Önképzőkör alakult, amelynek nagy szerepe volt a műveltség emelésében.
-1917-ben nagy tűzvész akasztotta meg egy időre a fellendülést.
-1923-ban a legnagyobb birtokos a Pesti Központi Papnevelde volt, melynek kiskomáromi központja négy helységben több mint 7000 kh-as gazdaságot irányított. Az uradalom birtokától a község határában 3220 kh volt. A mezőgazdasági termékek közül: gabona-, kukorica- és burgonyatermelés. Termelnek még cukorrépát, napraforgót, paprikát és babot, jelentős volt a szarvasmarha- és sertéstenyésztés.
-1924-től Kiskomárom nagyközség lett. Volt körorvosa, két kocsmája, egy vendéglője, egy fogadója.
-1925-re a lakosság száma 1734-re emelkedett, a döntő többség magyar nyelvű. 337 lakóház volt a faluban. Egy római katolikus iskola három tanerővel és egy római katolikus gazdasági továbbképző is működött. Gróf Somssich Antal a Pesti papnevelde, a Legeltetési Társulat és a MÁV rendelkezett nagyobb birtokkal a falu határában. Önálló iparosa 17, kereskedője 6 volt a településnek.
-1946-ban kísérlet történt Kiskomárom és Komárváros egyesítésére, de akkor ez meghiúsult.
-1951-ben tsz alakult, a földosztás során 1200 kh grófi és papi birtokot vettek el.
-1969. július 1-je határkő a két község történetében. Zalakomár lett a település neve.

(Papp Nándor építész 1970-ben íródott szakdolgozata, és zalakomar.hu weboldal alapján - 2010 november)

zalakomar_kepeslap.jpg

kiskomaromi_templom_25.jpg

templom_001.jpg

templom_003.jpg

templom_005.jpg

templom_006.jpg

templom_007.jpg

templom_008.jpg

templom_010.jpg

templom_012.jpg

templom_013.jpg

templom_014.jpg

templom_015.jpg

templom_017.jpg

templom_018.jpg

templom_019.jpg

kiskomaromi_templom_41.jpg

kiskomaromi_templom_42.jpg

2013-3.jpg

templom_022.jpg

templom_021.jpg

templom_023.jpg

templom_025.jpg

templom_026.jpg

templom_028.jpg

templom_030.jpg

templom_032.jpg

templom_034.jpg

kiskomaromi_templom_33.jpg

maria_globlen-sziva_sandor_2010.jpg

kiskomaromi_templom_32.jpg

templom_038.jpg

templom_039.jpg

2013-1.jpg

templom_040.jpg

templom_041.jpg

templom_042.jpg

templom_044.jpg

kiskomaromi_templom_01.jpg

kiskomaromi_templom_11.jpg

templom_048.jpg

templom_052.jpg

templom_054.jpg

templom_055.jpg

templom_056.jpg

templom_057.jpg

templom_058.jpg

templom_059.jpg

templom_061.jpg

templom_063.jpg

templom_065.jpg

templom_067.jpg

templom_068.jpg

templom_072.jpg

templom_074.jpg

templom_075.jpg

templom_077.jpg

templom_078.jpg

templom_080.jpg

Kiskomáromi templom

kiskomaromi_templom_45.jpg

2013-4.jpg

templom_082.jpg

templom_083.jpg

2013-2.jpg

templom_081.jpg

kiskomaromi_templom_18.jpg

templom_093.jpg

templom_091.jpg

templom_089.jpg

templom_086.jpg

templom_084.jpg

templom_094.jpg

templom_095.jpg

templom_096.jpg

templom_097.jpg

templom_100.jpg

templom_101.jpg

templom_115.jpg

templom_118.jpg

zalakomari_plebania.jpg

Zalakomári templom 32

Zalakomári templom 33

setarepules_08.jpg

setarepules_09.jpg

setarepules_10.jpg

Nepomuki Szent János kápolna

Nepomuki Szent János kápolna



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 7
Tegnapi: 15
Heti: 30
Havi: 340
Össz.: 127 028

Látogatottság növelés
Oldal: Zalakomári Szentháromság római katolikus templom
Tóber László - © 2008 - 2024 - tobcsi.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »